"Gyökerek nélkül nem lehet repülni!"
Sokszor problémaként jelenik meg a Családállításokon, hogy a gyermek, nem képes elfogadni a szüleit. Nem tudja elfogadni azt ami történt, elégedetlen, követelődzik. Cserébe az elfogadásért még most is szeretne valamit...több törődést, elfogadást, odafordulást, szeretet. Vannak olyan szülők is, vagy akár nagyszülők, akik valóban olyat tettek ami számunkra szinte elfogadhatatlan. Öngyilkosak lettek vagy esetleg ami még ennél is rosszabb, gyilkoltak. Ilyenkor nagyon nehéz annak aki gyermekként van jelen a rendszerben, de ne felejtsük el, hogy semmi nem véletlen! Nem véletlenül születtünk egy bizonyos családba, nem véletlenül ezek az emberek a szüleink, nagyszüleink, rokonaink. Ők a saját adottságaik, tulajdonságaik és tudatosságuk alapján teremtettek meg egy családi mezőt, amibe mi tudattalanul megérkeztünk, beleszülettünk.
Megérkeztünk hozzájuk, de hidd el nem véletlenül! Azért jöttünk, hogy segíthessünk! Azért születtünk a családunkba, hogy amit ők nem voltak képesek megoldani, feloldani, azt mi megtegyük. Miután a gyerek mindig egy kicsit több, mint ősei, így magunkkal hoztuk a tudást, a családban akár generációk óta fennálló problémák megoldására. Mi képesek vagyunk rá, mert megértjük, hogy működik a REND és képesek vagyunk előtte meghajolni. Nem azért, hogy nekik, a szüleinknek az ősöknek könnyebb legyen! Magunkért! A fejlődésért, azért, hogy mi többre vihessük, csinálhassunk valami nagyon jót az ősök emlékére.
Amikor generációk óta "baj" van a férfiakkal vagy nőkkel és mi pont olyan neműnek születünk, mint a problémás ág, szerinted ez véletlen?
Minket felruházott a Mindenség azzal az erővel, aminek segítségével képesek vagyunk szembenézni és meghajolni! Megértjük, hogy csak akkor tudunk teljessé, magunkká válni, ha felvesszük a családból az ősök erejét, tudását és bölcsességét. A férfinak meg kell kapnia a családban lévő férfiaktól a férfierőt ahhoz, hogy a nő mellett férfiként álljon. A nőnek pedig az anyáktól kell megkapnia az anyai erőt és mintát ahhoz, hogy anyává, nővé váljon. Enélkül az erő nélkül csak próbálkozunk felnőttkori szerepeink eljátszásával, de nem tudunk benne lenni az adott szerepbe, nem tudunk azonosulni az erővel. Nem válik a sajátunkká, időről-időre elhagy minket. Ilyenkor ott állunk egy-egy válságos szituációban, nem értjük miért nem működik...
Ha képesek vagyunk elfogadni azt, hogy honnan jövünk, felvesszük azt az erőt amit a család nekünk tartogat, akkor képessé válunk megváltoztatni is a családi mintákat. Enélkül az elfogadás nélkül életünk üres próbálkozások sorozata lesz mindössze és egyszer csak szembesülünk vele, hogy mi is csak olyanná tudtunk válni, mint amit megtagadtunk! Ha nem haladjuk meg, azzá válunk! Azzá válunk, akivé sosem akartunk válni! Nem másért, mint azért, hogy megértsük! Így vagy úgy, de meg kell értenünk, hogy mi miért történt, történik.
A tudatos ember bátran szembenéz és megnyitja magát az elfogadásra, hiszen tudja, hogy ez a változás útja. A tudattalanul működő ember olyanná válik, amilyen megtagadott, kivetett környezete volt és magán keresztül nyer rálátást a történetre.
És végül szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy az elfogadást ne keverjük össze a szeretettel! Az, hogy elfogadok valakit, valamit, nem jelenti azt, hogy egyetértek vele vagy, hogy szeretem! Egyszerűen belátom, hogy ha tetszik, ha nem megváltoztatni nem tudom, így elfogadom és túllépek rajta. Megfogadom magamban, hogy megmutatom nekik, hogy lehet jobban, másképpen is csinálni!
Megérkeztünk hozzájuk, de hidd el nem véletlenül! Azért jöttünk, hogy segíthessünk! Azért születtünk a családunkba, hogy amit ők nem voltak képesek megoldani, feloldani, azt mi megtegyük. Miután a gyerek mindig egy kicsit több, mint ősei, így magunkkal hoztuk a tudást, a családban akár generációk óta fennálló problémák megoldására. Mi képesek vagyunk rá, mert megértjük, hogy működik a REND és képesek vagyunk előtte meghajolni. Nem azért, hogy nekik, a szüleinknek az ősöknek könnyebb legyen! Magunkért! A fejlődésért, azért, hogy mi többre vihessük, csinálhassunk valami nagyon jót az ősök emlékére.
Amikor generációk óta "baj" van a férfiakkal vagy nőkkel és mi pont olyan neműnek születünk, mint a problémás ág, szerinted ez véletlen?
Minket felruházott a Mindenség azzal az erővel, aminek segítségével képesek vagyunk szembenézni és meghajolni! Megértjük, hogy csak akkor tudunk teljessé, magunkká válni, ha felvesszük a családból az ősök erejét, tudását és bölcsességét. A férfinak meg kell kapnia a családban lévő férfiaktól a férfierőt ahhoz, hogy a nő mellett férfiként álljon. A nőnek pedig az anyáktól kell megkapnia az anyai erőt és mintát ahhoz, hogy anyává, nővé váljon. Enélkül az erő nélkül csak próbálkozunk felnőttkori szerepeink eljátszásával, de nem tudunk benne lenni az adott szerepbe, nem tudunk azonosulni az erővel. Nem válik a sajátunkká, időről-időre elhagy minket. Ilyenkor ott állunk egy-egy válságos szituációban, nem értjük miért nem működik...
Ha képesek vagyunk elfogadni azt, hogy honnan jövünk, felvesszük azt az erőt amit a család nekünk tartogat, akkor képessé válunk megváltoztatni is a családi mintákat. Enélkül az elfogadás nélkül életünk üres próbálkozások sorozata lesz mindössze és egyszer csak szembesülünk vele, hogy mi is csak olyanná tudtunk válni, mint amit megtagadtunk! Ha nem haladjuk meg, azzá válunk! Azzá válunk, akivé sosem akartunk válni! Nem másért, mint azért, hogy megértsük! Így vagy úgy, de meg kell értenünk, hogy mi miért történt, történik.
A tudatos ember bátran szembenéz és megnyitja magát az elfogadásra, hiszen tudja, hogy ez a változás útja. A tudattalanul működő ember olyanná válik, amilyen megtagadott, kivetett környezete volt és magán keresztül nyer rálátást a történetre.
És végül szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy az elfogadást ne keverjük össze a szeretettel! Az, hogy elfogadok valakit, valamit, nem jelenti azt, hogy egyetértek vele vagy, hogy szeretem! Egyszerűen belátom, hogy ha tetszik, ha nem megváltoztatni nem tudom, így elfogadom és túllépek rajta. Megfogadom magamban, hogy megmutatom nekik, hogy lehet jobban, másképpen is csinálni!
Anyámból és apámból vagyok, és egy kicsit több!
A bennünk lévő kicsit több garantálja azt, hogy meg tudjuk érteni őket és ezáltal képessé válunk az elfogadásra is. Bárhová is jutunk, bármivé is váljunk, soha ne felejtsük el, honnan jöttünk! Ne felejtsünk el emelkedett pillanatainkban arra gondolni, hogy családunk és szüleink, GYÖKEREINK nélkül nem repülhetnénk! A gyökerek elfogadása és elismerése tesz minket igazán szabaddá! Így élhetjük meg azt, akik valójában vagyunk és aztán egy szép napon szembesülünk, hogy a mi gyermekeink éppolyan elégedetlenek velünk, mint mi magunk voltunk. Mert belőlünk is hiányzik az a kicsit több, ami nekünk szüleinkből hiányzott. Ezen a ponton végső megértés következik: Minden úgy van jól ahogy van, és csak rajtunk múlik minden pillanatban, hogy a kihívásokat amiket az élet elénk tár hogyan látjuk: lehetőségnek vagy kihívásnak!
Gyerekként szüleinket kihívásnak látjuk és ahogy bölcsebbé leszünk, meglátjuk azokat a lehetőségeket amelyeket rajtuk keresztül, tőlük kaptunk meg.
Ismerd el a gyökereidet és emelkedj a magasba! REPÜLJ!!!
