* Írások

Saját írásaim:

1. Az életünk, Létezésünk értelme a fejlődés, az önmegvalósítás, önismeret.

Mindennek meg van a maga ideje: a vetésnek, az aratásnak  és a magunkra ébredésnek, magunkra találásnak is. Hiába sürgetnénk, siettetnénk, amíg nem állunk készen rá, addig úgy sem történik semmi. Életünk jelentős részében "öntudatlanul" élünk, gyűjtjük az információkat, embereket, lehetőségeket és tapasztalunk. Így telnek el évtizedek, akár egy egész élet. Aztán történik valami, ami kimozdíthat minket öntudatlanságunkból és elindulhatunk végre. Még itt, ezen a ponton sem biztos, hogy megtörténhet... De lehetséges! 

Amikor már elég sok számodra az az impulzus ami öntudatlanul elért, amikor már nem elég mindez, amikor már elég sok mindent megértettél és vágysz a többre... akkor megtörténik a pillanat amikor tudatára ébredsz, hogy mi is a lényege az itt létednek. 

Tapasztalataink feldolgozásával juthatunk megértésre, belátásra. Nem elég megtapasztalni, meg kell emészteni. Fel kell darabolni és milliméterenként meg kell érteni. Csak elmélkedéssel, analizálással veheted észre az egyetemes tanulságot, ami tapasztalásod lényege. Ez a tanulság ott rejtőzik minden személyes tapasztalásban, csak meg kell keresni, észre kell venni, fel kell fedezni. Keresni kell a megértést tovább, mélyebbre menni, egyre mélyebbre ásni, egészen addig amíg el nem érjük önmagunk határának küszöbét. Azt a küszöböt és azt az önmagunkat amivel abban a pillanatban azonosítod önmagad. Mert ahogy belső igazságod, magod változni kezd, úgy változol te is és határaid is. Amikor ezt a pontot elérjük akkor kezdetét veszi az Önmegvalósítás útja.  

Az önmegvalósítás az megértés és alkalmazás. Az evolúció mindegyik magasabb szintje valami olyannak a megértését hordozza, amit nem lehetett előbb megérteni. 

Amit mások adtak nekünk tanítások, tapasztalások és megosztások formájában, rendszerint gyenge impulzust jelentettek. Nem hatottak ránk elég mélyen, nem érintettek meg. Ezek az impulzusok csak akkor nem vesznek el, ha már elértük a neki megfelelő megértést és képesek vagyunk sajátunkként használni. 

Gondoljuk csak végig, hány beszélgetésen, szituáción vagyunk túl, amik alapján mi már régen továbbléphettünk volna. Mégsem tettük meg. Függetlenül attól, hogy tudjuk mit és hogyan kellene csináljunk, mégsem tesszük meg. Nem állunk még rá készen. Valami hiányzik hozzá. Amíg az a valami meg nem születik, addig állunk ott a határon, egy helyben. 

Tovább gyűjtjük az információkat, tovább keresünk, továbbra is csak felfogunk információkat törvényszerűségeket, Szellemi igazságokat. Mindeközben nem is vesszük észre, hogy ahelyett, hogy közelednénk, egyre távolabb kerülünk. Önmagunktól és az igazságtól is. S persze közben azt gondoljuk, hogy közeledünk. Érdekes megélés ez! 

Azt hiszed, hogy közeledsz, azt gondolod, hogy értesz, tudsz dolgokat, hogy megértetted... aztán felismered, hogy végtelen messzeségbe kerültél, olyan messzire ahonnan hívó szó nem hallik, és nem látszik senki. Egyedül vagy a végtelenségben. Egyes-egyedül. Csak te, a sok ismeret és a begyűjtött tapasztalatod. Végtelen idő ez, azt érzed, hogy sosem lesz vége. Irányítani akarod a sorsodat, járni akarod az utadat, kapaszkodókat keresel. Aztán egyszer csak ráébredsz, hogy mindazt amit eddig begyűjtöttél, összegezni, szintetizálni kell. Elindulsz a mélyülés felé. Már nem csak felfogni szeretnéd, szeretnéd megérteni is, hogy mi-miért történik. 

Olyan magyarázatokat keresel, ami túlmutat az emberin, ami olyan erős lehet, hogy bármikor megtart téged. Nem éred be kevesebbel, mint a Szellemi törvényekkel. Felismered, hogy ezek a törvények mindig itt voltak, minden dolog alapját képezik, belőlük erednek a tanítások, a vallások, a különböző hitrendszerek. 

Elkezded megkeresni a saját helyedet a "rendszerben". Itt indul az igazi önismeret. Amikor nem csak a saját érzéseidet, gondolataidat és álmaidat akarod megérteni és megvalósítani, hanem összhangba akarod mindezt hozni az egésszel. A Mindenség részévé akarsz válni, egyesülni akarsz vele! 

Új támpontokat keresel. Új nézőpontból szemlélsz dolgokat. Felülemelkedsz a hétköznapin és mindig, minden pillanatban keresed az összefüggéseket. Ráébredsz, hogy az életed mindig a legjobbat hozza neked, hogy ezt a játékot sosem lehet teljesen elveszíteni, hogy a kudarc sosem véges, és igenis a sikertelenség is szükséges ahhoz, hogy megértsünk embereket, helyzeteket és levonjuk a tanulságokat. 

Amikor ezt eléred, hatalmas erő birtokába kerülsz. Elkezdesz bízni Önmagadban, az ÉN-ben, és ez a bizalom már független lesz sikertől vagy sikertelenségtől. Független mindenki más dicséretétől és szemrehányásától. Elkezdesz bízni a természeti és élettörvényekben, rájössz, hogy nincs olyan, hogy az élet igazságtalan, hanem a tökéletes igazságosság kormányozza a világot. Innentől nem aggódunk sem saját, sem mások fejlődéséért, mert tudjuk, hogy a jól végzett munka meghozza gyümölcsét, még ha nem is azonnal. Már nem követeljük, hogy lássuk az eredményeket. 

Türelmünk végtelenné válik, képesek vagyunk kivárni a megfelelő lehetőségeket, a megfelelő szintjét a továbbfejlődésnek. 

Amikorra ide elérkezünk, addigra azt vesszük észre, hogy megváltoztunk, mássá váltunk, személyiségünk kiteljesedett. Ezen az úton lehetséges letenni a múlt terheit és mintáit úgy, hogy azok valóban eltűnjenek. Itt már nincs szükségünk ezekre, képessé válunk olyan szinten egységbe kerülni a Mindenség akaratával, hogy ennek megfelelően éljük életünket. Bárhol járunk, bármit csinálunk az harmóniában van az Egységgel. 

Alkotunk, mert alkotni jó, alkotni öröm!

Nekem mindezt jelenti az önismeret:)

2. Sokfélék vagyunk. Különböző tulajdonságaink, adottságaink, álmaink és vágyaink vannak. Napjainkban már sokkal több mindent meg tudunk mutatni önmagunkból, sokkal jobban ki tudjuk fejezni mindazt akik vagyunk, mint a régi időkben. A modern kori vívmányok egyértelműen megkönnyítették és leegyszerűsítették életünket. Egyszerűbben kommunikálhatunk, távolsági határok nélkül, bármikor-bárkivel kapcsolatba kerülhetünk. Érzéseinket, gondolatainkat megoszthatjuk másokkal, otthonról tanulhatunk, vásárolhatunk. Időt nyertünk!

Az oly sokáig hangoztatott individualizáció napjainkra teljesen kiforrotta magát. Mind színes egyéniségekké váltunk, egyénileg képesek vagyunk dolgokra, nincs szükségünk senkinek a támogatására, igyekszünk elhatárolódni a társadalom ránk erőltetett normáitól, megszabadulni a régi idők hagyományaitól, elfordulni a vallásoktól, mint a hitélet megszemélyesítőétől. Miért? Mert elegünk lett! Az irányításból, a mások által elképzeltből, a megszokottból, a kialakultból. Újat akartunk, és mi megcsináltuk! Leváltunk mindenről és mindenkiről!

S közben észre sem vettük, hogy kívül rekedtünk. Kívül a társadalmon, a közösségen, a családon, önmagunkon. Egyedül maradtunk. Elvesztettük az Egység erejét, leváltunk a közös Tudati térről, a mindent összetartó Mezőről. A mező vagy tér, ami összetart embereket, családokat, közösségeket, társadalmakat, ami éltet és működtet Téged és engem. Ami energiát ad. Amiben helyed és helyem van. Amiben mind ott lehetnénk.

Leváltunk, hogy megmutathassuk, hogy mást szeretnénk, értékesebbet, jobbat, célszerűbbet, egyszerűbbet. S csak most, hogy körbenézek veszem észre, hogy hatalmas árat fizettünk érte. Te észrevetted? Szinte mindenki ahelyett, hogy örülne annak, hogy önálló és individuális, csak szenved. Egyre jobban szenved. Betegek az emberek. Egyre többen szenvednek pánikbetegségben, depresszióban, hangulati zavarokban. Egyedül maradtunk a térben, és nem tudjuk, mihez kezdjünk ezzel. Ezért vagyunk betegek! Elvetettük a régit, de nem építettünk újat helyette. Félünk, rettegünk, érezzük, hogy energiánk napról-napra fogy, és nem látjuk a megoldást. Pedig egyszerű!

Vissza kell térni a gyökerekhez, a régi mezőhöz, elismerni mindazt, ami abban értékes és elfogadni mindazt, amitől fejlődhettünk, idáig juthattunk. El kell foglalnunk a minket megillető helyet, és el kell ismerjük a többiek helyét is a térben. Újra kell gondolni fogalmakat, értékeket, új minőségű csoportokat, kapcsolatokat, családokat és társadalmat lehet létrehozni, új mezőt lehet megalkotni. Ehhez azonban kapcsolódni, tanulni, fejlődni, megérteni kell dolgokat. El kell tudni engedni az Enyém rendszereket és helyet adni a Miénknek.

Ha ezt meg tudjuk tenni, a Lélek újra közelebb kerülhet, szemünkben megcsillanhat a remény a felépülésre, csökkenhet szorongásunk, félelmünk. Így gyógyulhatunk meg betegségeinkből, így lehet jól jövedelmező kreatív munkánk, így épülhetnek fel értékes emberi kapcsolataink. Csak így van esélye!

Szerencsés embernek érzem magamat, mert 4 éve „dolgozom” a Tudati mezőben vagy térben, Család és Rendszerállításokat vezetek. Ismerem a rendszer törvényszerűségeit, sok-sok emberi sorsot ismerhettem meg. Egyértelműen látom, hogy megoldásaink a saját belső terünkben születhetnek meg. Hiszen ahogy van egy külső tér amiben működünk, ugyanúgy van egy belső terünk is amiben működnek Én részeink, aspektusaink. Amikor leszakadunk a külső mezőről vagy tudati térről, ugyanakkor vagy röviddel utána szétszakad a belső terünk is. Szétszélednek Én részeink és egy végtelen, kietlen sivatag kellős közepén találjuk magunkat. Nem csoda ha elfog a pánik, a félelem, és úgy látjuk, hogy már semminek nincsen értelme, depresszióba zuhanunk. Amikor megérkezünk sivatagunk közepébe, egy idő után erősen szomjazni kezdünk. Érzésekre, törődésre, változásra. Bármire hajlandóak vagyunk, csak, hogy valaki kivezessen az oázishoz, szomjunkat oltsuk.

Meg kell értenünk, hogy a megoldások bennünk vannak. Ahogy képessé válunk az elfogadásra és megértésre, megalkothatjuk belső terünket, újra egyesülhetünk Önmagunkkal, majd megalkothatjuk barátaink, kapcsolatunk, családunk, kisebb-nagyobb közösségeink számára azt az új és energiát adó teret amiben jól és boldogan érezhetjük magunkat amiben Egyéniségként, Emberként, Szellemi Emberként létezhetünk és élhetünk.

Ha készen állsz erre az útra, szeretnéd megalkotni magadnak ezt, szeretettel várlak  Család és Rendszerállításra. Először dolgozd meg a saját teredet, majd gyere vissza és segíts másoknak, hogy ők is megtehessék ezt.

Én kinyújtom a kezemet feléd, most már csak rajtad áll, hogy megfogod-e?!

3. Aspektusaid Integrálása

Új lehetőség mindazoknak, akik túl vannak már a gyermekkori családállításon, és azt érzik, hogy itt az idő egy következő lépéshez, fejlődéshez. 

A Mindenségben a fejlődés 2010-ben elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy aspektusaink integrálásával egy szellemi minőséggel átitatott életet élhetünk. Azonban ahhoz, hogy ez a minőségi ugrás megtörténhessen, a Te tudatos döntésed, szándékod, és konkrét lépések megtétele szükséges. Ehhez nyújt segítséget az Aspektusaiddal végzett munka a térben. 

Ha úgy érzed, hogy megakadtál egy szinten, keresed a benned lévő válaszokat és nem találod, akkor talán itt az ideje, hogy szembenézz a benned lévő legfőbb aspektusokkal: Lelkeddel, Személyiségeddel és Felsőbb Éneddel. 

Ezek az aspektusok a legfontosabbak ahhoz, hogy az ember viszonylagos egységet élhessen meg, "jobb" döntéseket tudjon hozni, lássa merre tovább. 

A Családállítás által is használt morfogenetikus térben most lehetőséged nyílik rá, hogy szembenézz azzal, hogy hol, milyen közel vagy távol van Lelked, mit szeretne ő megtapasztalni, hogyan tudtok ebben együttműködni? 

Lehetőség van rá, hogy felvedd felettes Éneddel a kapcsolatot, kérhetsz tőle segítséget, hiszen ő áll Lényünk legmagasabb szintjén. Ő az aki a kapcsolatot tartja a Szellemmel, és ő látja azt a teljességet, amit emberi szem nem tud látni. Látja a változást, tudja merre kell lépni ahhoz, hogy a változás megtörténhessen és beléphessetek együtt egy Új minőségű létbe, életbe. 

Amennyiben úgy érzed, hogy készen állsz erre az Önmagaddal végzett munkára, kíváncsi vagy, hogy hol tartasz a fejlődésben, úgy gyere és integráld aspektusaidat, én részeidet. 

4. Egy-Én-Lény állítás

Születésünk belépés a fizikai világba, halálunk pedig belépés a Szellemi világba. Vagyis jövünk valahonnan és tartunk valahova. S útközben, folyamatosan létrehozunk újabb és újabb Én-részeket, aspektusokat. Ennek nem is vagyunk tudatában, teljesen tudattalanul történik. 

Már csak azt vesszük észre amikor úgy érezzük, hogy szétszakadunk, olyan, mintha darabokra hullanánk. Ezeket az Én részeket egy darabig őrizgetjük, majd ha nincs szükség rájuk,  "elveszítjük", vagy megtagadjuk őket, mintha semmi közünk nem is lenne hozzájuk. Ezek az Aspektusok, mint energiák mindig hozzánk tartoznak, és addig amíg tudatosan nem szembesülünk velük, nem tudjuk elfogadni, befogadni őket, addig csak „kísérteni” tudnak minket, segíteni nem. Amikor integráljuk ezeket az Én részeket, újra egységessé válhatunk, ennek megfelelően érezhetünk, gondolkodhatunk, visszakerülhetünk a saját egységes tudati mezőnkbe. 

Lelkünk egységes Szellemi esszenciaként jelenik meg a világban, aztán a sok fájdalom, veszteség, megrázkódtatás, veszteség miatt egyszer csak darabokra hullik. Így keletkeznek bizonyos Aspektusaink. Ez a darabokra hullás az emberi létezésben elkerülhetetlen, ezért fontos megérteni, hogy az Aspektusokkal végzett munkára mindenkinek szüksége van. 

Így válhatunk újra egésszé, teljessé, így vehetjük Tudatosan kézbe saját életünket, és válhatunk valóságunk megteremtőivé.  

Az Egy-Én-Lény állításon nem beszélünk, a tudati mező vezeti az állítást, a vezető is csak jelen van a térben. Segíti és támogatja, hogy a dolgok megtörténhessenek. A segítők, mint egy-egy Lélekrész, aspektus vannak jelen, és a segítőkben megjelenő érzések, mozgásuk, hűen tükrözik az adott rész jelenlétét, állapotát. Az állíttató egyenként felveszi a részekkel a kapcsolatot (szem kontaktussal) és megkéri az adott részt, hogy csatlakozzon újra az egészhez, az egységhez. 

Ebben a tudati munkában szembesülhetünk olyan részeinkkel, melyekről eddig nem is tudtunk, felismerhetünk újabb lehetőségeket a továbblépéshez és Önmagunk megértéséhez. 

Az Egy-ÉN-Lény állítás személyes megbeszélés után lehetséges, szükséges előtte az alap Önismereti munka megléte, gyermekkori családi rendszer helyretétele. Aki ilyen állítást szeretne, azzal szeretnék előtte személyesen beszélni, szeretném megismerni szándékát és indítékait, feltérképezni személyisége jelenlegi érettségi szintjét. 

Hiszem és tudom, hogy a megfelelő pillanatban van szükségünk mindenre. Ha korábban érkezik észre sem vesszük… Ha úgy érzed, hogy számodra elérkezett ez a pillanat, jelezd nekem.

Más forrásokból származó, a témához kapcsolódó írások

A családfelállítás a családi lélekben uralkodó törvények felismerése és elismerése


Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. A „szeretet rendjeinek” nevezte el ezeket a törvényeket: 

Az odatartozás rendje: 
Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak minket. Gyermekkorunktól kezdve egész életünk során ezt az odatartozást keressük, és féltve őrizzük. A családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Ilyen pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emléke, akit igyekeznek kitörölni a családi köztudatból, és úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben. 

Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt. 

Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja pl. szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól. 

A hely rendje: 
A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye – mint a kirakós puzzle-ben – és csak akkor megfelelő a kirakott kép, ha mindegyik darabkája fent van a táblán, és mindegyik a saját helyét foglalja el. Az ember a szülei kapja az életet, ezért számára a szülő mindig a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, akkor virtuálisan egy fokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Ilyenkor aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, állást foglal és tanácsot ad, vagy azt mondja: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől. Ezért aztán nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és feszültté válik, hiányozni fog neki a gyereklét élménye, amit majd a párkapcsolataiban próbál meg pótolni. 

Az azonos generációs szinten tartózkodók között is meghatározható a rend. Valaki lehet egy rendszerben első, második, harmadik, sokadik – aszerint, hogy hányadikként érkezett a családba. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat egy felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer kompenzálja, vagyis valaki (valakik) kárára pótlólagos egyensúlyt teremt. 

A kiegyenlítődés rendje: 
Hellinger meglátása szerint a családban tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha egy rendszer tagjai közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. 

Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében: 

„Kedves szülőm, nagyszülőm, rokonom, inkább én viszem helyetted a nehéz sorsot, mint Te.” 
"Ha menned kellett, akkor követlek – a betegségbe, a rossz sorsba, a halálba.” 
"Majd én átélem helyetted a nehéz érzelmeidet” 
"Ha Te nem lehettél boldog, akkor én se leszek az.” 
"Ha kitagadtak, majd én képvisellek.” 
"Majd én vezekelek helyetted.” 

A halálos betegség beengedésével, mintha ezt mondaná valakinek: 
"Te csak maradj, majd én megyek...” 

Ha ezeknek a törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a három törvény valamelyike, és a rendszerben beindultak a kiegyenlítő, jóvá tevő mozgások, működésbe lépett a rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek elkezd minden érthető ok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan átvállalás, fogadalom a napvilágra nem kerül és fel nem oldódik. A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak. 

Mi számít a családfelállításban nehéz sorsnak? 

Nehéz sorsnak számít, ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de viszonylag hamar, az élet delelője előtt meghalt. Ha valakit nagy, életbevágó sorscsapások és veszteségek értek, vagyonelkobzás, kitelepítés, gyökértelenítés. Ha valaki nagy bűnt követett el, és vezekelnie kellett vagy kellene, ha valakit ténylegesen kitagadtak vagy mintegy töröltek a családi köztudatból. Nehéz sors a balesettel halálokozás, az árulás, a háborús sors, amelyben ölni kellet, vagy ha a sorstársat megölték, de az ősünk megmenekülhetett. 

Kik tartoznak a klánba; a családi lélekbe? 

A család rendszerébe tartozik a szülőpár és minden testvér, akivel legalább az egyik szülő közös. A szülők testvérei, a nagyszülők és testvéreik, esetenként a dédszülők, továbbá a szülők, nagyszülők, dédszülők házassága előtti fontos kapcsolatok. Ez a lélekcsoport az, akinek a sorsa, úgy tűnik, össze van kötve egymással, akár tudnak egymásról a tagok, akár nem. 

Viszonylag újszerű és meglepő tapasztalás, hogy milyen erős tudattalan kötést eredményez az, ha valakinek a számlájára születtünk. Minden olyan párkapcsolatban, ahol felmerül, hogy a két ember együtt adja majd tovább az életet, kialakul a kötődés, melynek sokszor kevés köze van a szeretethez vagy a szerelemhez, azoktól teljesen függetlenül létezik. Ha egy ilyen kötődés bármilyen oknál fogva és bármilyen események keretében megszűnik, az a léleknek fáj. A rossz házasságok végét jelentő váláskor a várt megkönnyebbülés helyett mély fájdalom keletkezik. Ha a szülőm vagy a nagyszülőm előző kapcsolata átadja valamilyen oknál fogva a helyét annak az embernek, akitől az életem van – például meghal, és ezzel teszi szabaddá a helyet, vagy valamiért nem sikerül együtt maradnia vele -, azzal ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én legyek. Mivel egy kötődésből kiszakadni fáj, ezért ezzel a fájdalommal ő is árat fizetett az életemért. Ezzel a fájdalommal nyeri el az illető a helyét a kiterjesztett családunkban. Ő is hozzánk tartozik, és jár neki, hogy áldozatát elismerjük, és tisztelettel elfogadjuk. 

Az életünk ára 

Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából a legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy „családom” sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Van, hogy egy sorsátvállalás áll az útjában annak, hogy valaki a család részének érezhesse magát. Van, hogy a szülők sorsátvállalásai, az ő történetük nem engedi, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyereküknek, aki így csak sok hiány és fájdalom árán tud felnőni. Ha pedig az ember nem tudja érzelmeiben is átélni, hogy kapott egy életet, és úgy kapta, ahogy azt adni tudták, akkor gyökértelenné és boldogtalanná válik. Valami mindig hiányozni fog, mégpedig valami nagy és lényeges. Ám ha látja, hogyan alakítja minden ember életét a Sors nevű hatalom, az övét ugyanúgy, mint a szüleiét, hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott tőlük, amit csak adni tudtak. Amit pedig nem tudtak megadni, ami fájt, hiányzott, az az élete ára. Talán sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyereki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt azt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat: az életet.


A mező 

A családfelállítás egy sajátos "energiamezőben" történik. Ez a mező pontosan, egyértelműen nem mérhető és nem meghatározható, ám határozottan megtapasztalható. Mondhatjuk úgy, hogy azt a közös családi lélek, tágabb értelemben sorsközösségek lelke: az élet létrejötte és fennmaradása szempontjából kialakult közösségek kohéziós ereje formálja. Ez a mező olyan, mintha hordozná és továbbítaná az információkat, olyan, mintha emlékezne. Hellinger egy időben okos mezőnek nevezte. Rupert Sheldrake angol biológus morfogenetikus mezőnek nevezte el ezt a jelenséget. Ezt okozati mezőnek is nevezi, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. A kifejezés a morph: forma és a genezis: létrejövés szavakból ered. Sheldrake és Hellinger egyetértettek abban, hogy hasonló jelenségről beszélnek. Ma Hellinger szellemi mezőnek nevezi, olyan térnek, amelyben megnyilvánul a lélek mozgása. 

"Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet olyan, mint egy piramis. Fenn, az egészen kicsi kis csúcson zajlik minden, amit haladásnak, történelemnek nevezünk. Lenn, a mélységben a jövő és a múlt összemosódik. Ott csak tér van, idő nincs. Néha előáll olyan helyzet, melynek során kapcsolatba kerülünk ezzel a mélységgel. Ilyenkor valamilyen rejtett rendszert ismerünk fel benne és lelkünk valami nagyobb méretű irányába képes elmozdulni." 

A családfelállítás ebből a mélységből, energiamezőből jeleníti meg képviselők segítségével a család erőterét addig a határig, amíg azt érzékelni képes. A végső határ a végtelen, ám a családfelállításnál általában négy-öt generáció erőtere jelenik meg. 

Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat a mozgásokat hívja elő. Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás elindítható bizonyos gyógyító mondatokkal. Olyan mondatokkal, amelyek szeretettel teljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak. Általuk felismerhetjük, hogy mindaz a rossz, ami eddig történt velünk, hozzátartozik ahhoz a jóhoz, ami ezután fog megtörténni. Egyik nincs a másik nélkül. Az ellentétek a létezés mélyebb szintjén elválaszthatatlanok egymástól. 

A gyakorlat 

A családfelállítás általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges. A kliens két-három mondatban elmondja témáját, majd a csoportból ő (vagy a vezető) a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. A vezető megkéri az állítót, hogy kezeit a képviselők vállára téve helyezze el őket úgy térben, ahogy ott, az adott pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. Gyakran a csoportból egy-egy tag magától belép a mezőbe, mintegy behívja őt a mező. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a sérült pont, a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezt követi a tudattalan szeretetből fakadó terhes kötődések feloldása, és tudatos szeretetté alakítása. Az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel visszaadja annak, akihez az tartozik, ezáltal a gondolkodásmódja ítéletmentessé válik, és elkezdheti a saját életét. 

Bert Hellinger a módszer és saját maga negyedszázados fejlődésében három szakaszt különböztet meg: a klasszikus családfelállítás, a lélek, majd a szellem mozgását követő családfelállítás szakaszát. 

A klasszikus családfelállításnál a terapeuta valamivel többet beszél. Megkérdezi a képviselőket, hogyan érzik magukat a helyükön, s a kapott válaszok alapján módosításokat végez – megváltoztatja némelyikük helyzetét vagy helyét, illetve újabb személyeket állít be – egészen addig, amíg mezőben nyugalom áll be, amíg kliens tekintetén megjelenik a felismerés. 

A lélek mozgását követő családfelállításnál a képviselők külső irányítás nélkül is addig módosítgatják a helyzetüket, illetve a helyüket, amíg a felállásban jól nem érzik magukat, ezért szinte nincs is szükség a külső irányításra. Elég, ha a terapeuta és a kliens összhangba kerül ezekkel a mozgásokkal és hagyja magát vezetni általuk. A megfelelő pillanatban mindig megszületnek a kimondható szavak, mondatok. 

A Szellem mozgását követő családfelállítás a lélek mozgását követőtől annyival több, hogy nagyobb mélységeket, nagyobb sorsközösségeket, archetipusokat enged feltárulkozni. Például a család egy nehéz sorsú nőtagján keresztül kapcsolódik a nők sorsközösségéhez, a női minőséghez. Ugyanez egy férfin keresztül a férfi sorsközösséghez, a férfi minőséghez. A tudatos énünk tudattalan hátterének végtelenül gazdag képvilágát engedi látni, érzékelni. 

A háromféle családfelállítás szabadon összemosódhat, akár követheti is egymást. Mindhárom esetben fontos Hellingernek az a felismerése, hogy a családfelállító terapeuta és kliense együtt figyelik a mezőt. A jó családfelállító azonos szinten marad páciensével, nem kerekedik fölé úgy, mint a hagyományos értelemben vett terápiákban szokásos, ahol szükségszerű, hogy a terapeuta a Nagy a kliens pedig a Kicsi szerepét vállalja. Itt azonos szintről figyelik a kliens tudattalanjából kivetülő családi energiamezőt, amelyben mélyen benne van a megoldás, és együtt engedik azt a felszínre jönni. 

Hellinger módszerének alkalmazási lehetőségei igen sokoldalúak. Mára az a pszichoterápia kereteit meghaladta, jelen van a pszichoszomatikus gyógykezelésben, a pedagógiában és a tanácsadás legkülönbözőbb területein. Ilyen a nevelési tanácsadás, a lelki tanácsadás, a jogi tanácsadás, a szervezeti tanácsadás. A rendszerek törvényszerűségei ugyanis hasonlóak. A sorrendiséget, a Nagy és Kicsi viszonyát, a kiegyenlítődést minden rendszer tartalmazza sérüléseivel és megoldásaival együtt. Ettől rendszerszerű ez a módszer. 

Rend a szülőkkel való kapcsolatban 

"Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Különös egy elképzelés ez, hiszen minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. A javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit gyermekkorunkban talán csak nagy nehézségek árán voltunk képesek elviselni. Ezek a terhek adnak lehetőséget a fejlődésre, hogy erőt merítsünk a valódi életre" – írja Bert Hellinger. 

A szülő és a gyermek kapcsolata nem egyenrangú kapcsolat. Az életadás a szülőt Naggyá, a gyermeket Kicsivé teszi "Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú (teljes) életű légy a földön!" – szól az idézet. Tisztelni egyszerűen azért, mert az Életet – az ő lehetőségeik szerint – megadták. A tisztelet nem függhet attól, hogyan viselkedtek velünk, nem függhet tehetségüktől, erkölcsi magatartásuktól – semmitől. Nem kell, hogy nekünk megfelelően legyenek tiszteletreméltóak. Az ő tiszteletük az Élet tisztelete ezen keresztül pedig a saját magunk, a saját életünk tisztelete. Ennek a tiszteletnek része a bennünk lévő női és férfi részünk elfogadása, mint a szabad sorsválasztás egyik fontos lépése. 

Rend az egyenrangú kapcsolatokban 

A családállítás rendje az univerzum könyvelése. Ha kaptam valakitől valami jót, akkor ő a libikókán felülre kerül, én alulra. Ez arra ingerel, hogy én is adjak neki, s a szeretet okán egy kicsit többet, hogy én legyek fent, s ő lent. Ez arra ingerli majd őt, hogy újból adjon, a szeretet okán egy kicsit többet, és így tovább. Az adok-kapok libikókajátéka tulajdonképpen a boldog kapcsolat titka. Ha adtam, és nem várom el, vagy nem várom meg, hogy kapjak, hanem újra adok, aztán újra meg újra – gondolván, hogy ezzel milyen jó vagyok – akkor a másik már nem lesz képes megugrani ezt, és annyit adni, hogy felülre kerüljön, ezért kimenekül a kapcsolatból. 

Ez fordítva is igaz: ha negatívumot kaptam, akkor felülre kerülök a libikókán, s lentre kerül az, aki a rosszat adta. Vissza kell, hogy adjam az egyensúly érdekében, de a szeretet okán egy kicsit kevesebbet, hogy a megalázott másik fel tudja emelni a fejét. "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." – szól az írás. Dobni kötelező. Eltűrni a mártírsors dicsősége – gondolván, hogy ezzel „milyen jó vagyok”. Nagyobbat visszadobni pedig a mindenkori háborúság kiváltó oka. 

A rend ezekben az esetekben is helyreállítható a tartozás kimondásával, majd részbeni elengedésével, illetve felvállalásával. Amikor a libikóka már nem működik, akkor a kapcsolatot jó kiegyenlítéssel lezárni: „Amit kaptam köszönöm, amit adtam szeretettel adtam. Ha megbántottalak, kérlek, bocsásd meg, ha te megbántottál, megbocsátom. Tisztelettel megadom a szívemben a Téged illető helyet.” 
Mindehhez a magunk részéről kell annak a felismerése és elismerése kell, hogy kapcsolatainkban a felelősség és a lehetőség mindig 50%-ig a miénk és 50%-ig a másiké. Egyiké sem több, sem kevesebb. A libikóka mozgása pedig maga az élet. 

Fent és Lent 

„Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – így érted meg az Egy csodáját” Hermész Triszmegisztosz. 
Hellinger módszere azt az életlátást hozza felszínre, amely ősidők óta, időtlenül rejtve él bennünk. A kettősség, a polaritás világában ez emlékeztet arra, hogy milyen lehet az Egységből szemlélni a kettősséget. A jót és a rosszat, a fényt és a sötétet, az egészséget és a betegséget, a tettest és az áldozatot, a háborút és a békét. Azokat, amik a polaritás síkján soha nem egyesülnek, mégis egyek. Összetartoznak. Ezek a lélek, a szellem mozgásai. 

A családfelállítás élményében ez a mélység tárulkozik fel. Az idő csendben megáll, kialakul egy bensőséges egységérzetünk a családi rendszerünkkel, az emberekkel, a természettel. Úgy érezzük, mintha összefolynánk a felhőkkel, a fákkal, és ebben az egységérzetben feltétel nélküli IGEN-t tudunk mondani. Igent, mindenekelőtt arra, ami van, elfogadjuk olyannak amilyen, ítélkezés nélkül. Egyszerűen csak igent mondunk. Mindenre ránézünk, ami jó, vagy ami rossz. Mindenre rá tudunk nézni. És ebben a pillanatban elkezdünk kiteljesedni. 


"Kilépsz a napfénybe és máris világos van" * Bert Hellinger


Forrás: Hellinger Intézet honlapja

www.hellingerintezet.hu